Mátrafüreden és Gyöngyösön is várják a majálisozókat.
A Mátrafüredi Részönkormányzat szervezésében a gyerekeket rajzverseny, ugrálóvár, és játék is várta. A gasztronómia kedvelői számára pedig főzőversenyt is rendeztek. A kutyák szépségversenyére is sokan kíváncsiak voltak. Az eseményre több mint 20 gazdi nevezte be kedvencét. Az eredményhirdetés után a Fitt Kriszti zumba táncosai szórakoztatták a közönséget. A Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány standjánál pedig adományozni is lehetett a hátrányos helyzetű négylábúak támogatására.
A kutyákon kívül a postagalambok kedvelői is találhattak maguknak érdekes elfoglaltságot, ugyanis a Gyöngyösi C-55 Galamb Egyesület páratlan szépségű madarakat hozott ki a majálisra.
Gyöngyösön 15 órától indulnak a programok, de az árusok már délelőtt is fogadták az érdeklődőket. A Fő téren nemcsak elsején, hanem másodikán is koncertekkel várják majd a közönséget! A következő két nap műsorát az alábbiakban ismertetjük: