A társasházak esetében az egyik legfontosabb kitétel, hogy a lépcsőházakban akadály nélkül lehessen menekülni például egy esetleges tűz esetén. Azonban nem inden lépcsőház felel meg az előírásoknak.
Nézői visszajelzésekből értesültünk arról, hogy sok társasházban nem felelnek meg a körülmények a tűzbiztonsági követelményeknek. A Gyöngyösi Televízió stábja ellátogatott néhány lépcsőházba, ahol mi is több esetben találkoztunk szabálytalanságokkal.
A jogszabály szerint nem lehetnek a lépcsőházakban éghető anyagok és a menekülési útvonalakat leszűkítő tárgyak sem – hangsúlyozta Sas Ádám, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztály vezetője. Növények elhelyezhetőek, de csak úgy, ha a menekülési útvonalat az előírt minimális, 1,2 méter alá nem szűkítik le.

Sas Ádám hozzátette, nem biztos, hogy minden épületben megvan ez a méret, de ilyenkor a lépcsőkar szélességét szokták figyelembe venni, annak érdekében, hogy a szélességet mindenhol tudják biztosítani. Kiemelte, ha a növényeket nem a földön, hanem a falon tárolják, akkor a cserepeket minimum 190 centiméter magasságba kell felszerelni.
A Hanisz Imre Téri társasházban rendkívül komolyan veszik a tűzbiztonsági előírások betartását – nyilatkozta Kiss Ferenc, a lakóközösség intézőbizottságának elnöke.Kiemelte, a többi között minden évben tűzvédelmi oktatást szerveznek a lakástulajdonosok részére, valamint a társasház egy 24 órás ügyelettel is rendelkezik. Ha problémás kihelyezéssel találkoznak, akkor szóban figyelmeztet a tulajdonosokat.
Kiss Ferenc hozzátette, általában költözéskor, vagy lakásfelújítás esetén kerülnek a lépcsőházba nagyobb méretű tárgyak, de ha ilyenkor engedélyt kérnek a lakók a társasházkezelőtől, akkor a tűzvédelmi szabályok betartása mellett rövid ideig engedélyezett a bútorok kihelyezése, azonban ilyenkor is törekedni kell arra, hogy a menekülőút megmaradjon.