Horváth László, Gyöngyös országgyűlési képviselője márciustól kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosként kapott fontos feladatot. A városunkban is jelentős problémákat okozó kábítószer radikális visszaszorítása a kitűzött kormányzati cél. Horváth Lászlót a részletekről kérdeztük.
Már a parlamentben is zajlik a kábítószer elleni küzdelem, hol tart most a folyamat?
Első lépés a rendőrségi hajtóvadászat elindítása volt, jogszabályi szinten pedig az Alaptörvényben kell kőbe vésnünk a kábítószer elutasítását. Ezt követi majd az olyan törvények szigorítása, melyek hatékonyabbá és gyorsabbá tehetik a rendőrség fellépését. Akkor lehetünk kellően eredményesek, ha a lehető legszélesebb körű és a lehető legeredményesebb együttműködés és fellépés feltételeit tudjuk megteremteni.
A jóval határozottabb rendőrségi rajtaütéseket nagy figyelem kíséri, miért ezzel kezdődött a fellépés?
A mi álláspontunk azoknak a szakembereknek a megközelítéséből indul ki, akik azt mondják, hogy az újabb és újabb generációkat úgy tudjuk megvédeni, ha elsőként a kábítószer fizikai jelenléte ellen lépünk fel. Azaz, elsőként most arra kell erőt, energiát, erőforrásokat biztosítanunk, hogy a kábítószer elérhetőségét, kínálhatóságát és hozzáférhetőségét számoljuk fel. Ezért indult a rendőrségi hajtóvadászat, Gyöngyösön is érzékelhető eredményekkel. Ezt követik majd a megelőzés és a változtatni akaróknak adható segítségnyújtás eszközei.
A kábítószer elleni küzdelemben ezek szerint nem csak rendvédelmi eszközök várhatóak?
Olyan összefogást és együttműködést kell megteremtenünk, amelyre évek óta nem volt példa. Egyszerre kell, hogy összhangban dolgozzon a rendőr, a városrendész, az ügyész, a bíró, a polgárőr, az orvos, a védőnő, a közoktatási nevelő, az oktató, a drogprevenciós tréner, a rehabilitációs szakember, a szociális munkás, a lelkész, a polgármester, a parlamenti képviselő, gyakorlatilag mindenki, aki része lehet ennek az összefogásnak, Gyöngyösön és az ország minden érintett településén egyaránt.
A Durandában és a Harmadosztályon kezdődtek a rajtaütések, ez jelzésértékűnek tekinthető?
Ott lesz akció, ahol a legsúlyosabb a helyzet. 2010 óta a magyar állam számos forrást és időt biztosított, szakemberek tízezreinek az értékes munkáját kínálta ahhoz, hogy a társadalmi felzárkózás a legkiszolgáltatottabb rétegekből is elindulhasson. Nem akarjuk, hogy hiábavalónak minősüljenek mindazok az erőfeszítések, amik azért születtek, hogy segíteni tudjunk a hátrányos helyzetű közösségek tagjain. Az eddigi eredményeket és a jövőbeli esélyt veszi el azonnal, amint betette a lábát egy-egy közösségbe és szegregátumba.
Vannak vélemények, melyek szerint a hátrányos helyzetű csoportok tagjai inkább áldozatai mintsem felelősei a kialakult helyzetnek, mit gondol erről?
Megértem azokat is, akik szerint a szerfogyasztó, szerhasználó, illetve a függő maga is áldozat és kiszolgáltatott. Ez így is van. Ugyanakkor a mi álláspontunk szerint azok a legkiszolgáltatottabbak és áldozatok, akikkel a használókkal együtt élnek, vagy a környezetükben. A férjek, a feleségek, a gyerekek, a szülők, az a közösség, amelyet szétzilálnak és elpusztítanak. Nekik ki adja vissza ezeket a megnyomorított éveket? Az alapállást a kábítószerrel szembeni küzdelemben emiatt a zéró tolerancia jelenti. Folytatjuk a hajtóvadászatot, indul a törvényi szigorítás, mert a kábítószer-kereskedőknek börtönben a helye: minden érintett számára eljött az idő, hogy sürgősen eldöntse, merre tart.
Fotó: Czímer Tamás