Megkezdődött a költési időszak, a kicsik pedig megfulladhatnak a nem megfelelően megrágott mag daraboktól. A szakértő ugyanakkor megnyugtat mindenkit, a madarak nem fognak éhen halni, és van más módja is, hogy segítsünk az állatoknak a tavasz kezdetével.
Megkezdődött a költési időszak, így fontos, hogy minél hamarabb abbahagyjuk a madarak etetését – hangsúlyozta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természtvédelmi Egyesület szóvivője GyöngyösMa című műsorunkban.
Kiemelte, térségünkben nincs elég mag, így az evolúciós során madaraink a könnyebben emészthető rovarokra szoktak át.Mivel a genetikájukba nincs benne a maggal való etetés, azokat egészben teszik bele a fiókák szájába. Először feltelik a gyomruk, aztán a nyelőcsövük, majd a torkuk. Gyakorlatilag 2-3 nap alatt éhen pusztulhat egy fészekalj.
Orbán Zoltán ugyanakkor hozzátette, az etetésen kívül az fészkelőhely biztosítása is legalább olyan fontos lehet, hiszen egy klasszikus, hideg tavaszunk lesz, így sok madár később kezd el költeni. A mesterséges B és D odúk kihelyezésével még segíthetünk az állatoknak a biztonságos fészekreakó helyek kialakításával.