Az év hátralévő részében a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságának növelésére fókuszál a rendőrség, és nemcsak a kommunikációban, hanem az ellenőrzések során is. Ennek oka, hogy bár az utóbbi néhány évben kevesebb gyalogos és kerékpáros baleset történt Magyarországon, számuk és arányuk azonban még mindig túlságosan magas – írja az Infostart.
A rendőrség statisztikái alapján az összes személyi sérüléses baleset 35 százalékában az említett két közlekedő csoport érintett. A közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak pedig több mint a harmada gyalogos, illetve kerékpáros. Tavaly az összes sérüléses baleset 15 százalékában voltak érintettek valamilyen módon a gyalogosok, az esetek harmadában, azaz az összes baleset 5 százalékában ők maguk voltak a balesetek okozói. A halálos kimenetelű balesetek áldozatai közül minden negyedik volt gyalogos.
A kerékpáros balesetek száma 2500-3000 között mozgott tartósan. Az összes baleseten belül 20 százalék a kerékpárosok érintettsége és az esetek felében, az összes baleset 10 százalékában ők a balesetek okozói. A halálos kimenetelű balesetek áldozatainak 11 százaléka kerékpáros.
Közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakértők szerint az utóbbi években a gyalogosok és a kerékpárosok, újabban pedig a mikromobilitási eszközökkel, így például rollerekkel közlekedők nagy számban maguk is előidézői, okozói a baleseteknek. A rendelkezésre álló adatok alapján július 31-ig 319 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt országszerte e-roller érintettségével. Ebből 117 Budapesten. 218 esetben, azaz a balesetek kétharmadában az e-roller használója volt a hibás. Budapesten még rosszabb a helyzet. A fővárosban történt 117 e-rolleres baleset háromnegyedében volt a baleset okozója a mikromobilitási eszköz használója.
A gyalogos- és kerékpárbalesetek okai évek óta ugyanazok, tehát a nem kellő körültekintés, a piros jelzés, illetve sorompó figyelmen kívül hagyása, hangos zene hallgatása, vagy éppen a legegyszerűbb szabályok ismeretének hiánya.