Heves vita alakult ki tegnap a gyöngyösi képviselő-testület ülésén, a költségvetés módosítása során. Számos módosító indítvány érkezett a napirendhez, ám a Fidesz- Városom Szeretlek frakció 5 pontos javaslatcsomagja felkorbácsolta a kedélyeket. Valamennyi ellenzéki képviselő hangsúlyozta, hogy szükséges a közbiztonság és köztisztaság fejlesztése, amelyre a város erőn felül áldoz, ám a kormánypárti képviselők módosítója konkrétumoktól mentes, álszent javaslat.
Az év közbeni változások miatt többször szükséges módosítani a város költségvetését, nem volt ez másképp a tegnap képviselő.testületi ülésen sem. A javaslat kapcsán azonban éles vita bontakozott ki. Az előterjesztéshez több módosítójavaslat is érkezett képviselőktől, frakciótól és bizottságtól, köztük olyan is, amely összeg és forrás megjelölése nélkül tartalmazott javaslatokat. A testület többsége végül úgy döntött, hogy a 138 millió forintos általános tartalékot tartalmazó költségvetés stabilitásának megőrzése érdekében egyetlen módosítójavaslatot sem támogat, csak abban az esetben tárgyalja újra a kérdést, ha az önkormányzat által az államnak fizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke csökken.
A legnagyobb vita a Fidesz-Városom Szeretlek frakció közbiztonság és köztisztaság javítására vonatkozó javaslata kapcsán robbant ki. A kormánypárti képviselők által benyújtott csomag többek között tartalmazta 10 illemhely kialakítását, a városrendészek számának megduplázását, 30%-os béremelést. Azonban konkrét számadatok nem szerepeltek. A testületi ülésen elhangzott, hogy ez az 5 pontos javaslatcsomag feltételezett számokkal számolva is legalább félmilliárd forint, így az alig 140 milliós tartalék ennek töredékére sem elég. Ma Hiesz György polgármester Facebook oldalán is reagált a Fidesz-Városom Szeretlek javaslatára. A polgármester úgy véli, a fideszes populizmus csődbe vinné várost. Mint írja, az látszik, hogy a kampány elkezdődött és a helyi képviselők, az országos politikában már jól kitaposott, demagóg, populista és hazug utat választják. Kiemelte, a frakció tagjai a költségvetés februári tárgyalásakor, amikor egy évre eldől a város sorsa, egy árva módosítójavaslat benyújtása nélkül fogadták el azt, most azonban felébredtek, és már a második módosítót nyújtják be.
Hangsúlyozza, az általuk konkrétnak nevezett módosítójavaslat csupán két apróságot nem tartalmazott:azt, hogy mennyibe kerülne megvalósítani, és hogy honnan vegyék el azt a pénzt: a sport vagy a kultúra támogatásától, az óvodáktól, bölcsődéktől.