Gigantikus méretű nyúl szabadult el Gyöngyösön

Újabb GPS rajzzal rukkolt elő Holló Marianna, akinek munkáit évek óta megcsodálhatjuk és aki igyekszik alkalomhoz illőt “rajzolni”. Teszi ezt futva vagy biciklizve. Korábban már alkotott egy húsvéti nyuszit, amit most sikerült felülmúlnia.

x Hirdetés

Ezúttal egy 9 kilométer hosszú tapsifülest bringázott össze. A nyuszi Gyöngyösről indul, majd mezőgazdasági területeken átívelve érinti Gyöngyössolymost.

Fotó: Holló Marianna

Alkotásai közt egyébként megtalálható egy óriás vakcina a covid időszakból, de rajzolt már elefántot, csigát vagy éppen egy bevásárlókocsit toló nagymamát. Újdonság, hogy már animációkat is készít. Van animációja, amin végig lehet követni, hogy készül egy-egy alkotás, de “rajzolt” már ugrándozó kutyát vagy mérges oroszlánt is.

Marianna a Gyöngyösi TV-nek korábban elmondta, GPS nyomkövetőjével rendszeresen rögzíti a megtett távokat, innen jött az ötlet, hogy futás közben rajzokat készítsen. Mint fogalmazott a GPS rajzok nagy koncentrációt igényelnek, és a készítésüknek is megvan a sajátos technikája. Hogy egy-egy ábra valóban jól sikerült-e, mindig csak utólag derül ki, futás közben nem. Így gyakorlatilag vakon készülnek az ábrák.

A különleges rajzoknak készült egy weblap is, amin bárki megcsodálhatja az immár 155 darabosra hízott galériát.

Borítókép: Holló Marianna

x Hirdetés
A Hit világa 2023.04.08.

A Hit világa 2023.04.08.

Derekas helytállás a Szeged ellen

Derekas helytállás a Szeged ellen