Történelmi bronzérmet szerzett a Berze a kézilabda Diákolimpián

Március 27. és 29. között rendezték meg Gyulán a lány kézilabda Diákolimpia „B” kategória V–VI. korcsoportos országos döntőjét, ahol az ország nyolc legjobb iskolai csapata mérte össze tudását. A rangos mezőnyben a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium együttese kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és a harmadik helyen zárta a tornát.

Nagykorúak lettek a mocsárciprus maradványok

forrás: MVM Mátra Energia Zrt. facebook oldala

18 évvel ezelőtt a bányában körülbelül 60 méteres mélységben tizenöt darab mocsárciprus maradványt találtak meg, amelyek a világ eddigi legidősebb, álló helyzetben „lábon álló” maradványok megőrződött példányai voltak. A leletek egyediek voltak, hiszen 4-6 méteres magasságig részben korhadtan, de épen maradtak és eredeti helyükön konzerválódtak. A mai lignit lelőhelyeket 5-8 millió évvel ezelőtt 30-40 méteres … Olvass tovább

Több ezer éves leleteket találtak a közelben

Nem csak az energiatermeléshez szükséges lignit kerülhet elő a bányákból, hanem akár időszámításunk előtt 5000-ig visszamenő relikviák is, ahogy ez történt a bükkábrányi bánya közvetlen közelében is – tájékoztatott az MVM Mátra Energia Zrt. közösségi oldalán. A régészeti ásatások a külszínifejtés megkezdése óta a bánya előtt haladnak, hiszen a bányászati tevékenység megkezdése előtt elengedhetetlen a … Olvass tovább

Országosan is a településbiztonságért dolgozik Ferenczy Dániel

Dr. Pető György lemondását követően új elnökségi tagot választott a Magyar Rendészettudományi Társaság Településbiztonsági Tagozata – számoltak be közösségi oldalukon. Így a jövőben elnökségi tagként vesz részt a szervezet munkájában Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészet igazgatója.

Érzelmes dalokat hoztak Gyöngyösre a pontiacos fiúk

Érzelmes dalokat hoztak Gyöngyösre a pontiacos fiúk

Először a Vachott Kör negyedik kötetének bemutatójára, majd a Herman Lipót kiállításra és a huszár Lajos éremtárba látogatunk el, utána pedig Turczi István és Gerendás Péter zenés estjére érkezünk. A művészbejáróban pedig a pontiacos fiúkkal beszélgetünk a CoolTér pikniken. #nézőtér #gyöngyös #thepontiac #kultúra #cooltérpiknik source

Nézőtér 2022.07.24. 2. rész

Nézőtér 2022.07.24. 2. rész

E heti műsorunkban: – Kipróbáljuk, milyen a festőművészet – Petrovics Évával beszélgetünk a Hermann után szabadon című kiállításáról – Megismerhetjük a Kozmáry-kilátó történetét #gyöngyöstv #gytv #nézőtér #mindenamikultúra source

Nézőtér 2022.07.24. 1. rész

Nézőtér 2022.07.24. 1. rész

E heti műsorunkban: – Kipróbáljuk, milyen a festőművészet – Petrovics Évával beszélgetünk a Hermann után szabadon című kiállításáról – Megismerhetjük a Kozmáry-kilátó történetét #gyöngyöstv #gytv #nézőtér #mindenamikultúra source

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!