A rendvédelmi szervek 2022-es beszámolóját hallgatták meg, majd fogadták el a képviselők mai testületi ülésükön. Valamennyi szervezet jó kapcsolatról és hatékony együttműködésről számolt be. Az ülésen részt vett Dr. Mecser Tamás r.ezredes, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki elmondta, hogy Gyöngyösön semmivel sem rosszabb a közbiztonság helyzete, mint máshol.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság 2022-es beszámolója részletesen kitér a regisztrált bűncselekmények számára és módjára, közterületen elkövetett bűncselekmények számának alakulására, de beszámol az eredményességi mutatókról és a 2022-es rendőri jelenlétről. A rendőrség tájékoztatása szerint nőtt a városban a kiemelten kezelt bűncselekmények száma. A legtöbb esetben lopás, rongálás, testi sértés és garázdaság szerepel a bűnlajstromban. Juhász János gyöngyösi rendőrkapitány a beszámolóban kiemelte, hogy annak érdekében, hogy csökkenjen a bűncselekmények száma a városban, a felderítési mutatók pedig javuljanak, az idei évben a feladataikat a Belügyminisztériumi elvárásokhoz igazították. Így kiemelt feladatuk lesz az illegális migrációval kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtása, az állomány megtartása, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértések elleni hatékony fellépés, valamint a felderítési és nyomozási eredményesség, időszerűség javítása.
Dr. Mecser Tamás r.ezredes, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ülésen elmondta, hogy szeptember óta a készenléti rendőrség nagyobb számban van jelen Gyöngyösön, a vármegyében a legtöbb időt a városban töltik. Hozzátette, hogy Gyöngyös közbiztonsága semmivel nem rosszabb, mint a megye többi részén, ugyanakkor látni kell, van egy olyan sajátossága, hogy megjelennek olyan személyek, akiknek semmi keresnivalójuk nincs itt. Őket ki kell szorítani, ha nem tudnak a társadalmi együttélésnek megfelelően viselkedni- tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a Facebooknak van egy erősen torzító hatása, hiszen, mint fogalmazott ott mindenki szakértő. Megjegyezte, hogy ő több, mint három évtizednyi szolgálat után sem meri ezt kijelenteni magáról.
Ezt követően Gyöngyös közigazgatási területén működő polgárőr egyesületek elmúlt évi munkájáról tájékoztatták a képviselőket. Ezek alapján elmondható, hogy valamennyi egyesület, mint a Gyöngyösi Polgárőrség, Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület, valamint a Mátrafüred Közbiztonságáért Létrejött Új Polgárőr Egyesület aktívan részt vesznek a különféle rendezvények biztosításában, valamint szolgálataik alatt hatékony munkát végeznek a közbiztonság megtartásáért. Az egyesületek tagjai gyakran látnak el közös szolgálatot a Gyöngyösi Városrendészettel és a rendőrséggel egyaránt.
Ferenczy Dániel, a Városrendészet igazgatója szóbeli kiegészítéssel élt a beszámoló megvitatása előtt. Ebben kiemelte, hogy a rendészet folyamatos fejlődésen megy keresztül és az elmúlt évben is a kötelezően elvárt feladatok teljesítésén túl, magasan kiszolgálták a lakosság egyéb igényeit is. Ezt támasztja alá az is, hogy a két éve életre hívott járőrszámra havonta átlagosan 181 hívás fut be. Az igazgató beszélt arról is, hogy készült egy reprezentatív kutatás, amely várhatóan az ősszel kerül publikálásra és amelyben a helyi lakosság városrendészettel kapcsolatos tapasztalatait, véleményét foglalják össze. Ferenczy Dániel kiemelte, a kutatás egyértelműen kimutatta, hogy gyöngyösön 10-ből 9 ember szimpatikusabb bejelentési formátumnak tartja a járőrszámot, szemben a 112-es segélyhívóval. Ennek oka, hogy közvetlen kapcsolatfelvétel jön létre az állampolgár és a rendész között. Ugyancsak érdekesség, hogy a gyöngyösi lakosság 70%-a szerint biztonságosabb a város a program működtetése óta, amelyben a fő célkitűzés a lakossági bizalomépítés, célorientált problémamegoldás illetve a hatékony információáramlás- tette hozzá. Emellett természetesen beszámolt az elmúlt évek eredményeiről.
Az ülésen egyébként valamennyi rendvédelmi szerv kitért az utóbbi időkben megszaporodó hiteltelen és félrevezető közösségi médiaposztokra, amelyek álláspontjuk szerint nem szolgál másra, mint hangulatkeltésre és az állampolgárok megtévesztésére.