A jövő elkezdődött – okoslabort adtak át

A Bosch, a BGE és Hatvan városa együttműködésében, a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban létrehozott laboratórium a versenyképes tudás megszerzését segíti. A hallgatóknak lehetőségük lesz megismerni az ipari környezetben alkalmazott technológiákat, ezáltal pedig fejleszteni a digitális kompetenciáikat. Az így szerzett tudás és gyakorlati tapasztalat javítja az elhelyezkedési esélyeiket, valamint arra készíti fel őket, hogy helyt tudjanak állni a jövő munkahelyein.

x Hirdetés

A laborban Ipar 4.0-s technológiákkal – például mesterséges intelligenciával, digitális ikerrel, azaz a valós folyamatok virtuális, digitálisan nyomon követhető másával, és az okosgyártásnál használt technológiákkal – szemléltetik a gyártási és az anyagáramlási folyamatokat, kiemelten a nyomon követés, az adatgyűjtés és -kiértékelés, azaz az adatbányászat területén. Elsősorban olyan eszközöket telepítettek, amelyeket a Bosch hatvani gyárában is alkalmaznak, többek között RTLS-szenzorokat, PLC-programozásra alkalmas szimulációs készletet, RFID-olvasókat, illetve különböző szoftveres megoldásokat. Ezeknek a megismerése és használatának begyakorlása nagyban segíti a mesterséges intelligenciát használó algoritmusok elsajátítását, a hibakeresések és az öntanulás folyamatát.

A Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ fontos szerepet tölt be a hatvani Bosch gyár dolgozóinak továbbképzésében, valamint az utánpótlás-nevelésben. 2016 óta már száz munkatárs vett részt Hatvanban villamosmérnöki vagy gazdálkodási, logisztikai fókuszú továbbképzésben. Az idén 25 éves hatvani gyár a Bosch csoport gépjármű-elektronika részlegének legnagyobb gyártó központja a világon, ahol ötezer munkavállaló vesz részt a jövő autózásának alakításában.

x Hirdetés
TeSzedd Gyöngyösön is!

TeSzedd Gyöngyösön is!

A komposztáláshoz nyújt segítséget az önkormányzat